Turizmus


„Somogy Hajdúszoboszlója", az igali fürdő

Európai hírű gyógyhellyé vált az elmúlt hatvan évben Igal. Töretlenül kedvelt a betegségeikkel bajlódó idősebbek és középkorúak körében, de egy esős nyári napon a Dél-Balatonnál nyaraló fiatalok is felkeresik az M7-es kőröshegyi lehajtójától alig fél órára eső település gyógy- és wellnessfürdőjét.

A múlt század ’40-es éveinek elején egy amerikai cég kőolajat keresett  az igali vásártér területén, ám a 651 méter mélybe hatoló fúrószerkezet szénhidrogén helyett 81 Celsius-fokos vizet fakasztott.

Az 1300 lakosú település (ma már kisváros) vezetői azonban csak húsz év múltán, a ’60-as évek elején jutottak oda, hogy a település hírnevét megalapozva fürdőt létesítsenek.

1962. augusztus 20-án adták át az első két medencét, melyek egész éves használatra alkalmasak voltak. 1967-ben egy úszó- és három gyerekmedencével bővítették a fürdőt, majd egy évvel később újabb két medencével gyarapodott a település gyógyközpontja.

2010-ben egy 60 millió forintos kiszolgáló épülettel gazdagodott a már akkor is hangulatos, szép környezetben elterülő Igali Gyógy-, Strand- és Wellnessfürdő. 2012 júniusában Európai Uniós forrásból 600 millió forintot fordítottak a létesítmény másfélezer négyzetméterrel történő bővítésére.Két, egyenként 300 fős befogadására alkalmas öltöző, zuhanyzók, gyógyászati célú kezelőhelyiségek, 2500 négyzetméteres vendégfogadótér, büfé és üzlethelyiségek kiépítésére is sor került a fejlesztés alatt.

A „somogyi Hajdúszoboszló” vendégei ma már 13, élményelemekkel felszerelt gyógy-, termál- és strandmedence, és kívül-belül tágas pihenőhelyek közül választhatnak.

Az önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló, több mint húsz éve gyógyfürdőként jegyzett létesítmény látogatóinak számát ugyan megviselte a koronavírus-járvány, ám mint a kisváros polgármesterétől, Obbás Gyulától megtudtuk, 2021 három nyári hónapjában 100 ezer látogató fordult meg a fürdőben. Augusztusban rekordszámú, 44 ezer, egész évben pedig együttesen 200 ezer vendége volt a kisváros büszkeségének, a röviden csak Igalfürdőnek nevezett létesítménynek.

"Igal büszke a fürdőjére, de mivel az önkormányzatnak jelenleg, és várhatóan a jövőben sem jut elegendő forrása a fenntartására és fejlesztésére, a város eladja, pontosabban komoly befektető kezébe kívánja adni a fürdőt" – mondta a Turizmus.com-nak Obbás Gyula.

Kérdésünkre, hogy töretlen-e a 60 éves gyógyturisztikai célállomás határon túlra is átnyúló vonzereje, a polgármester azt válaszolta: mindennél többet mond, hogy már csaknem 300 lakóingatlan áll külföldi, elsősorban német, osztrák és holland állampolgárok birtokában a fürdő környékén, és szinte már alig maradt eladó családi ház vagy beépíthető terület.

"Ennek ellenére úgy gondolom, hogy megállíthatatlan a hazaiak és a külföldi állampolgárok Igal utáni érdeklődésének, és ezzel együtt az ideköltözők számának növekedése" – tette hozzá a településvezető.

A kimagasló gyógyhatású, négy évszakos fürdő vize elsősorban a reumás, mozgásszervi betegségek, sérüléseket követő keringési zavarok, ízületi és gerincbántalmak gyógyulását segíti, de sótartalmának köszönhetően a krónikus gyulladásos, nőgyógyászati és urológiai panaszok enyhítésére is alkalmas.

forrás:https://turizmus.com/desztinaciok/60-eves-somogy-hajduszoboszloja-az-igali-gyogy-strand-es-wellnessfurdo-1179529


7275 Igal, Szent István utca 107. • +36 82/573-029 • igal@somogy.hu